Mutations of this issue:
Zoom
Mutasd a szöveget

Címlap

Jövő a Kárpát-medencében

Jövő a Kárpát-medencében. A marosvásárhelyi római katolikus gimnázium diákjai, tanárai és szülői közössége a bizonyíték arra, hogy a magyarságnak nemzeti identitásához, hitéhez ragaszkodó közösségként van jövője a Kárpát-medencében – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap, amikor elsőként átvette a tavaly újraalapított iskola által adományozott Rákóczi-díjat. /2. Fotó: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

Nemzeti ünnep

A magyar nemzet összefogásának erejét ünnepeljük ma: emlékezzünk méltóságteljesen az...

Népszavazás és választás?

Nem tilthatja meg a parlament Klaus Iohannis államfőnek, hogy népszavazást is kiírjon május 26-ára, az EP-választások napjára. Erről egyhangúlag döntött az alkotmánybíróság.

Rö­vi­den

Templombúcsú. Március 19-én, kedden 17 órától tartják a nagyváradi Szent József-telepi...

Politika

Identitásunkhoz, hitünkhöz ragaszkodva van jövőnk

A marosvásárhelyi római katolikus gimnázium diákjai és tanárai előtt mondott beszédében Szijjártó Péter leszögezte: a magyar kormánynak kötelessége volt kiállni az iskolájukhoz, nemzeti identitásukhoz és hitükhöz ragaszkodó marosvásárhelyi magyarok mellett.

Ellátja a feladatát

Mindaddig ellátja igazságügyi miniszteri feladatait, amíg a Hivatalos Közlönyben meg nem...

Kinevezési eljárás

Elindította az igazságügyi minisztérium Románia új legfőbb ügyészének kinevezési...

Kevesebb megbetegedés

Március 4. és 10. között az influenza-esetek száma csökkenőben volt Romániában, és...

Helyi

Térkövezés

Térkövezés. Csinosították az érkörtvélyesi Dr. Balási József Általános Iskola udvarát: a tanintézmény és a Helyi Tanács összefogásának köszönhetően 530 lapméteren raktak le térkövet. Ezzel nemcsak a nap mint nap ott megforduló diákok és pedagógusok számára lett kellemesebb a környezet, de a nyaranta ott tartott falunapokra is jobb körülmények között kerülhet sor. Fotó: Rencz Csaba

Ellenőrzések Bihar megyében is

A román rendőrség hétfőn elindított egy akciót, melynek keretében a közlekedésrendészet munkatársai országszerte ellenőrzik a biztonsági öv, valamint a biztonsági gyerekülések használatát.

Röviden

Angol klub. Az Angol klub szokásos heti találkozóját tartja ma 18 órától a nagyváradi Ady...

XX. Kányádi Sándor szavalóverseny

Március 13-án, délután 16 órakor kezdődött az immár XX. alkalommal megrendezett Kányádi Sándor szavalóverseny, amelynek a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium adott otthont.

Eltűnt személy

Pui Gabriela 35 éves keményfoki lakos 2019. március 6-án, 10 óra körül ment el otthonról...

Meghívó Révre

A Révi Református Egyházközség, a révi RMDSZ és a Pro Rév Egyesület nevében szeretettel...

Közösen készítettek kokárdát és koszorút

Az elmúlt évek hagyományaihoz híven kokárda- és koszorúkészítő délutánt szerveztek a dél-rogériuszi RMDSZ-székházban, a Március 15. közös ünnepe kicsinek és nagynak mottó jegyében. A nagyobbak kokárdát, a kisebbek koszorút és zászlócskát készítettek.

Biró Rozália: jobb lenne, ha elmaradna a Brexit

Tegnap délelőtt az RMDSZ Sas-palotabeli székházában sajtótájékoztatót tartott Biró Rozália parlamenti képviselő, a képviselőház külügyi bizottságának az elnöke. Két témával készült.

Aszfaltoznak Érkörtvélyesen is

Hat utcát érintő aszfaltozási munka zajlik Érkörtvélyesen. Ha ezzel készen lesznek, az utcák 80%-át fogja immár aszfalt borítani.

Gitárest a múzeumban

Szerda délután folytatódott a Zenei gyöngyszemek estéje (Serată cu Bijuterii muzicale) nevet...

Bohémélet

A budapesti Opera a „Puccini Itáliája”-évadában turnéra viszi a szerző egyik leghíresebb...

Gazdafórumot tartottak Nagyszalontán

Az immár 17. Hajdúhét égisze alatt került megrendezésre Nagyszalontán az a gazdafórum, melyet a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Bihar megyei szervezete hívott életre.

Rö­vi­den

Élesd. Az élesdi RMDSZ szeretettel vár mindenkit a március 17-én, vasárnap tartandó...

Sport

Könyvek Váradról

Újra kapható dr. Fleisz János történész Nagyvárad művelődési élete 1940–1944 című...

Szolgáltatás

Postaláda

Szabó Emőke, ÉrmihályfalvaÉrdekelne, hogy...

Színes

Marika

Marika örömmel áll a kamera elé, valamint szívesen jár edzőterembe. Fotó: Janics Attila

Tetten érték

Szerdán, március 13-án tetten ért a rendőrség egy 49 éves telegdi férfit, aki 15.000...

Kisállat

Nem tudom pontosan, hogy mi az, de nagyon ízletesnek tűnik!

Kérjük jelentkezzen be, hogy a teljes cikket olvashassa

Please enter the code

The code is not valid, has been used already or has expired
Levélküldés