Mutations of this issue:
Zoom
Mutasd a szöveget

Címlap

Bărbuţ Péter

Bărbuţ Péter plébános köszöntötte a váradi Szent József-templomot zsúfolásig megtöltő...

Perrel az antennák ellen

Végleges, és egyben ritkaságszámba menő ítélet született egy érdekes bírósági ügyben: az RCS&RDS hat jeladó antennáját leszerelik Nagyváradon. Az ügy részleteit ismertetjük.

Veszélyes lemez

Veszélyes lemez. A nagyváradi Ady Endre utcában lebontott volt munkásklub helyén bádoglemezekkel takarják el a bontási helyszínt a kíváncsi szemek elől. Az egyik ilyen lemezdarabot talán egy drótdarab, de inkább már csak a szentlélek tartja, hiszen olyan instabilan van rögzítve, hogy egy erősebb széllökés mindenképpen kidönti majd. A gyalogosoknak, akik arra járnak, ajánlatos átmenniük az utca túloldalára, de az arra haladó autósok is legyenek figyelmesek, nehogy a szél az ő járművükre fújja rá a veszélyes bádoglemezt. Fotó: Pap István

Lelkészek beiktatása

A Nagyvárad-Olaszi Református Egyházközség Presbitériumának szervezésében március 24-én,...

Rö­vi­den

Szentségimádás. Március negyedik vasárnapján, 2019. március 24-én Bélfenyéren és...

Lesznek új táblák

Nagyvárad belvárosi műemléképületeinek homlokzatfelújítása során lekerülnek a falakról...

Politika

Nem tartják be a 100 éve tett ígéreteket sem

Elutasításra javasolta a bukaresti képviselőház jogi bizottsága kedden az RMDSZ által kidolgozott tervezetet, amely az Erdély Romániával való egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat nemzeti kisebbségekre vonatkozó ígéreteit foglalná törvénybe.

Első autó program

Elektromos és hibridautókkal egészítette ki a kormány az Első autó programot – közölte a...

Közúti szállítók

– Újabb utcai tiltakozásokba kezdenek csütörtöktől a közúti szállítók, amennyiben...

Röviden

Megakadályozták. A bukaresti szociálliberális kormánykoalíció ellenszavazataival a bukaresti...

Helyi

Régészeti leletek a Balogh István utcán

A váradi Balogh István utca felújítását megelőző feltárás során több archeológiai lelet került elő. Ezekről Florin Sfrengeu, a feltárást felügyelő vezető régész tájékoztatta lapunkat.

ECL nyelvvizsga a PKE-n

A Partiumi Keresztény Egyetem keretén belül akkreditált nemzetközi ECL nyelvvizsgára lehet...

Röviden

Állásajánlat. A Szigligeti Színház főállású lakatost keres.

Újabb állásajánlatok a Nagyvárad JobExpón

A Nagyvárad JobExpo 2019 állásbörzét március 22-én, pénteken tartják meg az Era Shopping Parkban. A börze helyszíne a 30 percenként közlekedő 19-es és a 23-as autóbusszal közelíthető meg. Eddig 28 vállalat és egy iskola jelentkezett be a vásárra.

Röviden

Orgonaest. A Váradszőllősi Római Katolikus Plébánia szervezésében 2019. március 21-én,...

Japán különlegesség a filharmóniában

Kedden megkezdődött az idei, immár IX. alkalommal megszervezett Tavaszi Fesztivál a Nagyváradi Állami Filharmóniában, amely március 28-áig tart, japán művészek közreműködésével.

Járdajavítás.

Járdajavítás. A nagyváradi Sfântul Apostol Andrei utcának a Centenáriumi híd felőli részétől a Sebes-Körös partjáig tartó szakaszán járdajavítási munkálatok zajlanak a híd felől haladva az utca jobb oldalán. A munkálatot a Drumuri Orăşeneşti cég végzi, a kivitelezési határidő április 20. Fotók: Pap István

Aszfaltozás

Aszfaltozás. Aszfaltozás kezdődött szerda délelőtt az érmihályfalvi Báthori István utcában. A burkolat terítését az úttest alapjának elkészítése előzte meg, amire egy 6 centis alapréteg és egy 4 centis kopóréteg aszfalt kerül, még ezen a héten, az utca teljes hosszában. Fotó: Rencz Csaba

Rö­vi­den

Komoly bírságok. A Románia által az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ítélete alapján...

EKE-hírek

Virágleső túra. Március 24-én, vasárnap az EKE’91 Nagyvárad virágleső túrát szervez...

Röviden

Új Atlantisz-kör. Az Új Atlantisz-kör március 26-án, kedden szeretettel vár minden...

Egészség

Megyei labdarúgás

A Biharban szervezett első- és másodosztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi műsora, IV.

Labdarúgó II. Liga

A másodosztályú labdarúgó-bajnokság 25. FORDULÓjának – kedden este játszott utolsó meccsén: Ploieşti-i Petrolul–Petrozsényi Energeticianul 2–0.Az állás: 1. Snagovi Sportul

Megvédték a piski hidat, Értarcsán

Negyedik alkalommal tartottak csataimitációt március 15-én Értarcsán, a diákokat ezzel a formabontó, de számukra mindenképp vonzó módszerrel vonva be a megemlékezésbe.

Sport

Magyarkakucson vasárnap emlékeztek

Magyarkakucson a kis lélekszámú magyar közösség vasárnap tisztelgett a ’48-as hősök emléke előtt. Az istentisztelet után az ünnepi megemlékezés a templomkertben folytatódott.

Borverseny Kerekiben

Bortermelő gazdák jelentkezését várják a kiskereki kultúrházban március 23-án, szombaton...

Sikeres megemlékező műsor Monospetriben

A monospetri Bábota Néptáncegyüttes nem „csupán” tánccal képes elkápráztatni közönségét: egész estés táncos-énekes-verses műsorokat is bemutatnak a Sütő Szabolcs és Judit koreográfus-néptáncos házaspár irányításával. Előadásuk maradandó élményt nyújtott most is.

Schmidl-vízesés

Schmidl-vízesés. Az Erdélyi-szigethegységben, Pádis „alatt” meghúzódó Boga völgyének egyik legszebb helye a Schmidl-vízesés. Gyalogosan könnyen megközelíthető, húszperces sétát követően érhető el az üdülőteleptől. Nemcsak nyáron, a hideg évszakban is kedvelt kirándulóhely a környék, amely méltán vívta ki a természetszerető emberek megbecsülését. Felvételünkön a többlépcsős vízesés legalsó szakasza látható. Fotó: Borsi Balázs

Szolgáltatás

Színes

Alexa mosolygós fiatal hölgy, aki nagyon szereti az állatokat és a gyerekeket. Fotó: Tóth Erika

Sínek előkészítve

Sínek előkészítve. Már szemmel látható, sőt, kézzel fogható jelei vannak annak, hogy elkezdődtek a sínbővítési munkálatok Nagyvárad déli részén. A Pece-patak bal partja mellett, a Jumbo és az Auchan bevásárlóközpontok mögött már megjelölték a villamossínek nyomvonalát, és már a sínek és a talpgerendák is a helyszínen vannak. Fotó: Pap István

Kisállat

Unatkozom… Vajon mikor ér haza a gazdi, hogy foglalkozzon velem?

Röviden

Könyvajánló. Újra kapható Borbély Gábor: Szőlő és bor az Érmelléken, Dukrét Géza: A...

Kérjük jelentkezzen be, hogy a teljes cikket olvashassa

Please enter the code

The code is not valid, has been used already or has expired
Levélküldés